2018. március 30., péntek

Ugye nem rokon a magyar nyelv a koreaival?

A címben feltett kérdés, persze, költői. Semmilyen kutatás sem mutatott ki rokonságot a két nyelv között.
Mindazonáltal nekem az volt az egyik nagy meglepetés, amikor egy filmben meghallottam azt, hogy "apa" és valóban egy apáról volt szó.
Ez a szó szinte teljesen úgy hangzik, mint magyarul, és az édesapát (ez koreaiul így hangzik: ábodzsi) becézve szólítják így meg.
Ugye, mi sem azt mondjuk mindig, hogy "Édesapa!"? Ha nem visszük túlzásba a becézést, úgy szólítjuk meg az egyik szülőnket, hogy "Apa!"

Ezután már vadásztam olyan szavakra, amelyek hasonlóan hangzanak, mint a mi azonos jelentésű szavunk. Példának lássuk a "bosszú" szavunkat, ami koreaiul "bokszu"-nak hangzik.
És van sok-sok szó, amit mindkét nyelv egy másik idegen nyelvből olvasztott be a saját szókincsébe. Ezek mindkét nyelvben nagyon hasonlóan hangzanak, a legtöbb ilyen szó az informatikával kapcsolatos angol kifejezések közül kerül ki, de vannak mások is. Példa az utóbbira a "lencse" szavunk, ami szláv eredetű. Koreaiul azt mondják "lenczükong", a növényt lencsebabnak hívják, ezért van a végén a "kong".

A koreai nyelvet nálam hitelesebben ismerőtől hallottam azt, amit én is megfigyeltem a tanulásom során, nevezetesen, hogy sokban hasonlít a nyelvtana és egyes kifejezésmódok használata a mi anyanyelvünkhöz. Zárójelben: a koreai nyelv, természetesen, nagyon-nagyon más.

Az egyik példa a hasonlóságra az, hogy mindkét nyelv gyakran használja a tagadó alakot, valójában állítás kifejezésére.
"Nem vagy éhes?" -  kérdezzük, amikor az iránt érdeklődünk valakitől, hogy éhes-e.
"Nem vagy te buta." - mondjuk, ha pont azt akarjuk kifejezni, hogy az illető értelmes.
"Nem teszed le!" - kiáltunk rá valakire, ha szeretnénk, hogy tegye a helyére azt dolgot, ami nála van.
Pontosan ennyire gyakori a koreaiban is a tagadó alak használata.

A másik példa a koreai udvariassági szintek esete. A koreai nyelv elég sok ilyen szintet használ, az igék és melléknevek ragozása szintenként más. Erről beszélgetve, mindig megkérdezték, hogy ez mit jelent, mutassam be példával. Magyarul képesek vagyunk arra, hogy ezt érzékeltessük, az általam ismert más európai nyelvekkel ezt nem tudom kifejezni, e nyelvek sajátossága miatt. És akkor lássuk a példát.
Több udvariassági szint létezik, most a leggyakoribb négyet mutatom be egy felszólító mondaton keresztül. A mondat leülésre invitál.
1. un. "bánmál"-ban:             "ándzsá"                 Ülj le!
2. bizalmas, udvarias:          "ándzsüszejó"        Foglalj helyet! Kérem, foglaljon helyet!
3. hivatalos, bizalmas:          "ándzsárá"             Ülj le, kérlek! Üljön le, kérem!
4. hivatalos, udvarias:           "ándzsüsipsjó"       Szíveskedjék helyet foglalni!


저기 창문 옆에 빈 자리가 있네요. 가서 앉으세요. Az ablak mellett van egy üres hely, menjen és foglaljon helyet, kérem!
괜찮아요. 저는 다음 정류장에서 내려요. Köszönöm, nem. A következő megállónál leszállok.
 


 

2018. március 24., szombat

Egy lépés...



Ha látni is szeretnéd: itt 

Feliratot, ha kéri valaki, küldök az Ázsiai Feliratok privát üzenetében,
esetleg e-mailben. 

 

Egy kis összefoglaló videó a filmből: 


2018. március 18., vasárnap

Vajon milyen jelentése lehet még a köszönöm szónak?

Mentségemre legyen mondva, a plázás orchidea élményre emlékezve, már nem én kezdeményeztem beszédet koreainak vélt emberekkel. Mégis, a véletlennek köszönhetően, elég sokszor történt ilyen. Ezek közül az egyiket most elmesélem.
Szintén bevásárlás közben, pontosabban a pénztárnál, fizetéskor történt meg
ez az eset.

Az áruház valamilyen bont osztott akkor, nekem is oda akarták adni, de én nem kértem.
A pénztáros a mellette levő kasszában ülőnek ajánlotta, hogy adja oda az éppen fizető férfinek. A férfi átnézett hozzám, és azt mondta: Thankyou.
Ahogy odapillantottam, láttam, hogy ázsiai.
Szinte egyszerre léptünk ki a pénztár elől, így hát megkérdeztem tőle koreaiul,
hogy koreai-e?
A férfi nem értette, valószínűleg kínai volt, de nagyjából tízszer elmondta angolul,
hogy köszöni, mindannyiszor enyhe meghajlás kíséretében.
Már kezdett kissé kínossá válni, de azért sikerült neki a végére jutni.

Én meg gondolkodóba estem, hogy miért kellett ezt a semmiséget ilyen erőteljesen megköszönni?
Be kell vallanom, hogy több évi, már koreaiakkal szerzett tapasztalat után gondolom azt, hogy rájöttem az okra.
A legmeggyőzőbb akkor lett a vélt ok, amikor néhány mondatot beszélhettem
Dél-Korea nagykövetével. Az előzmények okán senki ne gondolja, hogy én
szólítottam meg. Egy rendezvény alkalmával a nagykövet úr fordult hozzám.
Nagy szerencsém volt, mert egy magyarul jól beszélő tolmács is segített nekünk,
a meglepetéstől az elején még talán a nevemet sem tudtam volna megmondani.
A beszélgetés végére már elpötyögtem néhány szót.
Aztán egy mondatot mondtam, és válaszoltam egy mondatra, koreaiul.
A válaszmondatom ez volt: "Ez magától értetődik, és köszönjük."
Ezután a nagykövet úr picit meghajtotta a fejét és továbbment a következő célpontjához.
Nos, itt ugrott be, hogy az esetek többségében a köszönet kimondása
egy záró akkord lehet a világnak azon a részén.