Aki nyelvet tanul, egy idő után többnyire szeretne megszólalni azon a nyelven.
Autodidaktaként ez nem volt könnyű számomra.
Nem csak mert nincs az embernek bátorsága. Amikor elkezdtem a koreait, úgy döntöttem, Lomb Kató bölcsességére hagyatkozom, aki többek között azt mondta
"A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni."
Nos, felvértezve az elhatározással, hogy megszólalok, legfeljebb kijavítanak, ha rosszul mondok valamit; mégis, koreai emberrel nem találkozva, ez csak kívánság maradt egy ideig.
Aztán egyszerre csak sorban jöttek a váratlan helyzetek, amik elég mókásra sikeredtek.
Ezek közül az első egy áruházi élmény. Elmesélem.
Gyönyörködve szemléltem az orchideákat az egyik bevásárló központban, szeretem ezt a virágot. Jókora helyet szántak a csodálatos növényeknek, így volt min legeltetni a szememet. Oldalra pillantva láttam, hogy egy negyven körüli, keleti kinézetű férfi is a virágok között válogat. Mindkét kezében egy-egy cserép, majd visszateszi az egyiket,
a megmaradót szemléli tüzetesen.
Az áruházban mozogva, már korábban is tűnődtem azon, vajon koreai, japán, vagy kínai lehet-e?
Nos, itt az alkalom, megszólalok a virágokra irányuló tekintettel. Mondom, hogy szépek. Ezt mondhattam volna így: Náncsonün jebbojo, vagy Kkoddüri jebbojo. Mindkét kifejezés a virág szépségére utalt volna. Én azonban csak annyit mondtam, hogy jebbojo.
A férfi tett egy zavart mozdulatot a kezével. Gondoltam megértette, de miért a kis zavar?
Még otthon is ezen gondolkodtam. Egyszerre csak, megvilágosodás. Te jó Isten, amit mondtam, azt úgy lehetett érteni, hogy "Szép vagy." Jól körbe röhögtem önmagamat, és megállapítottam, hogy a férfi tényleg koreai lehetett.
Ugyanakkor a boltban sem az orchidea, sem a virág koreai neve nem jutott eszembe, pedig már ismertem. Nos azóta az orchidea neve: náncso, hamarabb jut eszembe sokszor, mint magyarul, hasonlóképp a virág neve: kkot.
Azt hiszem, hogy a náncso, álmomból felkeltve is beugrik.
Ha valaki kíváncsi a nyelvtanulás egyik zsenijére, itt olvashat róla:
Lomb Kató
