Az a férfi (That Man)

Mostanában kért valaki egy feliratot, aminek kapcsán újra meghallgattam Hyun Bin előadásában a Secret Garden különösen népszerű dalát. Arra sarkallt, fordítsam le. Úgy tűnik fejlődtem picit a koreai nyelvben, mivel elég gyorsan ment.
Készítettem egy picurka videót a fordításhoz. Ha valaki újra szívesen meghallgatná, tegye!

Szeret téged egy férfi,
szenvedélyesen.
Naponta követ, mint az árnyékod,
sír még akkor is, ha mosolyog.

 

Annyira, de annyira egyedül van,
miközben téged figyel, vágyakozva.
Ha ezt a szélvészszerű, lehetetlen szerelmet
folytatja, vajon fogod majd szeretni?

 

Legyél kicsit közelebb, csak egy picivel!
Ha tesz egy lépést, te kettőnyire menekülsz.
Most is veled van, szeret,
de sír ezeken a napokon.

 

Kishitű, szóval,
próbálja megtanulni a mosolyt.
Sok mindent jóbarátjának se mondhat el.
Tele van a szíve sebekkel.

Szóval, szeret téged olyannyira,
mint egy eszement, mint egy bolond.
Lehetetlen, hogy megöleld egyszer?

 

Kérlek, fogadd el a szerelmemet!
Nap mint nap a szívem,
a szívem csak zajog.
Veled vagyok ma is, most is.
Tudod vajon, hogy én vagyok az a férfi?
Ugye nem teszed ezt velem, holott tudod?
Mivel ostoba vagy, nem tudod.

 

Annyira, de annyira egyedül vagyok,
miközben figyellek, vágyakozva.
Ha ezt az eszement, lehetetlen szerelmet
folytatom, vajon fogsz majd szeretni?
Legyél kicsit közelebb, csak egy picivel!
Ha teszek egy lépést, kettőnyire menekülsz.
Most is melletted van az a férfi,
aki szeret, de sír ezeken a napokon.

Három harangszó

Mostanában nem lesz hamar új feliratom. Az oka, hogy egy kívánság teljesítésével foglalkozom, ez most megelőzi a fordítást. Ugyanakkor a koreai filmek között jelenleg nemigen van, ami feliratkészítésre sarkallna.
Ma Piaf sanzont hallgattam, az alábbi a szokásosnál is jobban megmozgathatja azok érzelmeit, akik még kedvelik ezt a régi énekesnőt; és azt hiszem, ez igaz lehet istenhívő és ateista számára is.

A sanzon címe magyarul: Három harangszó
Lefordítottam a teljes sanzon szöveget:

Völgy mélyén egy kis falu,
szemek elől rejtve.
Egy csillagos éjszakán
ím, születik egy gyermek.
Pufók, rózsás újszülött,
neve Jean-François Nicot.
Másnap a templomban
  megkeresztelik a szép kis embert.

Zeng-bong a harang,
visszhangzik a hangja.
Azt mondja a világnak:
„Jean-François Nicot-t,
egy lelket üdvözlök.
Gyenge, nyíló virág,
ici-pici láng még,
igényli a védelmet,
gyengédséget, szeretet."

Völgy mélyén egy kis falu,
utaktól, emberektől távol.
Ím, eltelt tizenkilenc év,
Jean-François szíve izgatott,
feleségül veszi az édes Elise-t,
ki oly fehér, mint az almavirág.
Ezen a napon az öreg templomban
Isten előtt házasodnak össze.

Zeng-bong minden harang,
visszhangzik a hangjuk,
csodálatosan megkoronázva
François Nicot esküvőjét.
Egy test és lélek vagytok,
mondja a pap,
őrizzétek örökké a lángot,
mely lobogva hirdeti
nagyszerű szerelmeteket!

Völgy mélyén egy kis falu.
Napok-éjek, elszaladt az idő.
Egy csillagos éjszakán
megáll egy szív, François halott.
Mert ami él, elmúlik minden,
ahogy hervad a virágos mező,
a túlérett gyümölcs, a csokor.
Jaj! Minden elszárad.

Zeng-bong a harang,
énekel a szélben.
Gyötrelmes egyhangúsággal
ismétli az élőknek:
„Odaadó szívűek, ne remegjetek!
Isten egy nap jelet ad,
oltalmába vesz benneteket
az örökös létezésben,
a szeretet örökkévalóságában.”

           

A vízcseppek festője

  

Megnéztem az idei filmhéten a "Vízcseppeket festő férfi" (물방울을 그리는 남자 /
The Man Who Paints Water Drops) c. dokumentumfilmet.
A film online nem érhető el, és többnyire csak fesztiválokon vetítik.
Ezért azt gondoltam, írok a művészről, akinek életét a fia - beszélgetés és képek kapcsán - mutatja be a film társrendezőjeként. [Rendezők: a művész fiatalabb fia,
Oan Kim (김오안) és Brigitte Bouillot]
Talán van, akit érdekel ez a különleges absztrakt művész. Engem elvarázsoltak a képei.

Kim Csáng Jal (김창열/ KimTschang-yeul) koreai származású, 45 évig Franciaországban alkotó absztrakt festőművész vízcseppes képei a világ számos múzeumában megtalálhatóak.
Sok kiállítása volt főként a távol-keleti térségben, meg persze Párizsban, ahol az első önálló kiállítása 1973-ban nyílt meg.
Képei magas áron keltek el az aukciókon.
2016-ban, családjával megbeszélve, Csedzsu-szigetnek adományozta 200 festményét,
a terület létrehozott a műveknek egy múzeumot, amely a festőművész nevét viseli.
Munkássága hosszú évtizedekig tartott, az ecsetet nem tette le 2019-ig.

A filmben így fogalmaz:
„A víz arra való, hogy eltöröljön minden fájdalmas emléket és félelmet.
A vízcseppeket az eltűnteknek szentelem, rekviem értük a túlélők bánatának enyhítésére.
Ha nem lett volna háború, virágokat, tájakat, aktokat festenék.”

A művész a Dél-Pjangán tartománybeli Mengszán megyében (평안남도 맹산군) született egy kis faluban, a terület ma Észak-Koreához tartozik.
Középiskolás diák volt, amikor a háborút követően, egyedül lépte át a 38. szélességi körnél a határt, amit orosz katonák őriztek, mégis sikerült élve átjutnia.
Ezt megelőzően letartóztatták egy kommunistaellenes röpirat miatt, de 10 nap fogva tartás után szabadon engedték.
Átélte a koreai háborút (1950-1953). Ennek során megtapasztalta a füle mellett süvítő golyók hangját, a szeme előtt felrobbant emberek torzóit. Középiskolás társainak több mint fele életét vesztette. Mint mondja:
„Ahogy a Miári-hágót (미아리 고개) elhagytuk, tankok haladtak át az emberek felett, gurult a fejük szerteszét, mint a leeresztett rögbilabda.”
A halál emléke nem hagyta el, bűntudatot érzett azért, mert nem halt meg.

Szöulban festészetet tanult, később művésztanárként dolgozott, 1965-től a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjával New Yorkba költözött. Akkoriban New Yorkban a pop art volt középpontban, így alkotásai nem keltettek figyelmet.
1969-ben 40 évesen, pénztelenül érkezett Párizsba.
2 év múlva fedezte fel a vízcseppeket.
„Egy nap felébredtem az éj közepén, megfordítottam a festményemet és vizet zúdítottam rá.”
Így látta meg a reggeli napfényben a vásznon kialakuló vízcseppek szépségét.
A művész azóta csak vízcseppeket festett.
Festészetére és életvitelére nagy hatással volt a buddhizmus, példaképe volt
a megvilágosodott Bódhiszattva. Erről szólva, sokszor elhangzik a portréfilmben,
hogy kevés szavú, magába zárkózó ember.

Közeledve a film végéhez, a művész fia megkérdezi az apját,
hogy mi legyen a film utolsó jelenete. A válasz: Mengszán (맹산).
A Google térképén megnézik, és Kim Csáng Jal szomorúan tapasztalja,
hogy a szülőhelyén felrobbantottak egy épületet, nagyon közel a valaha az apja által alapított iskolánál.

Ami érdekes lehet még:

A filmet 2020-ban készítették el. 2021-ben bemutatták Franciaországban, és megjelent jó néhány ország filmfesztiválján. A dél-koreai mozikban a premierje nemrégiben volt.

Kim Csáng Jal 1929. december 24-én született és 2021. január 05-én halt meg.
A festő felesége a francia Martine Jillon, idősebbik fia Kim Simong (시몽/ franciául Simon), aki a Korea Egyetem francia tanszékének professzora.
A művésznek a filmet rendező fia egy nyilatkozatában azt mondta,
igaz, hogy folyékonyan beszél koreaiul, de az anyanyelve a francia.
A dokumentumfilmben a beszélgetés apa és fia között franciául folyik, a művész
a koreai nyelvet - egy-két kivétellel - akkor használja, amikor koreaiak között van.

A festményekből kaphatunk egy kis ízelítőt az egyik előzetes videóból,
ehhez készítettem fordítást.

Egy kép a "Visszatérés" sorozatból, Blackfield kedvéért:

A videó elérhető: innen

A felirat pedig itt