2026. szeptember 6., vasárnap

Isten zenekara

 

2025. december 31-én mutatták be Dél-Koreában a filmet, ezt követően 37 nappal
már meghaladta az 1 milliót a nézők száma, augusztusig pedig közel másfél millióan nézték meg.
Ez, a koreai sajtó szerint, a valláson túlmutató humanizmus bemutatásának köszönhető, de a keresztény közösségek un. szájpropagandája is hajtóerőként szolgált.
Azt is taglalják, hogy kb. 1 milliárd won (kb. 220 millió Ft), nagyon alacsony gyártási költségvetéssel készült el a film. (Összevetésképpen: egyes magyar filmek gyártási költségvetése meghaladta az 1 milliárd, illetve a több milliárd forintot.)
A mozi un. fedezeti pontja 700-750 ezer nézőszámnak felel meg. Az elért eredményt olyan teljesítménynek értékelik, mintha egy magas költségvetésű, kasszasikerre számító alkotás átlépné a 10 milliós nézettséget.

A film egy megtörtént észak-koreai esetet dolgoz fel, amikor a diktatúra pénzhiányos szorultságában, végső lehetőségként egy európai civilszervezethez fordul. Azonban
a segély elnyerésének az a feltétele, hogy építsenek két protestáns templomot Phenjanban, és tartsanak a Nemzetközi Keresztény Szövetség ellenőrző bizottságának közvetlen felügyeletével un. ébredési gyűlést. 

Kim Hyung-hyup (
김형협) rendező ezt mondja a filmről: „Eleve nem vallásos filmnek terveztem. Azt gondoltam, ha az emberek megmentésének jelentésére összpontosítok, akkor az, vallástól függetlenül, mindenkit megszólíthat. Hozzátette, sokan mondják, hogy a kezdet komikusan alakul, de a végén váratlanul kitörnek még a könnyek is.”
Nagyon egyetértek a rendező által mondottakkal, és azzal is, hogy a film eleje sokszor nevetésre késztető volt. 
Komédiába illő az a próbálkozás, ahogy megjelenik a film elején egy kevéssé ismert zenekar átalakítása a kívánalomnak megfelelően, de „forradalmian”. Különösen érzékletes volt ez a hiányzó férfi énekes kiválasztása során.

Véleményem szerint, a remek színészi alakításokon túl, az sem elhanyagolható
erénye a filmnek, hogy a zenei betétek kiválóak, remek a zenekar és nagyszerűek
az énekesek is.
Magam, nem ismerve a keresztény dalokatélveztem azok fülbemászó melódiáját.
Azt gondolom, ha valaki a szöveg ismerete nélkül hallgatja őket, az előbbi okból különösen elmerülhet bennük. Az meg igazán mesteri volt, ahogy a zenekar képes volt az egyik keresztény éneket – kívánságra „harcosan, háborús sebességgel és forradalmian” – előadni.
Egyszóval számomra a film értékét jelentősen megemelte a zenei teljesítmény.
Érdemes szólni még a film végén megjelenő dalról. A 
„Way Maker” (címe angolul a legismertebb) keresztény ének a záróképek alatt jelenik meg, kísérve a stáblistát is.
A dalszerző Sinaca (teljes nevén Osinachi Okoro) nigériai gospel énekesnő.
2015 decemberében kiadott dal azóta bejárta a világot, mint utóbb megtudtam, Magyarországon is előadják. 

A legfontosabb szereplők a stáblistából:

Park Si-hoo (박시후/ Pák Sihu)………………...Pák Gjoszun őrnagy

Jeong Jin-woon (정진운/ Csan Dzsinun)……….Kim Teszán kapitány

Tae Hang-ho (태항호/ Te Hángo)……………...Kim Szancsal karmester

Han Jung-wan (한정완/ Hán csanván)…………Ri Mánszu gitáros

Moon Kyung-min (오철호/ Mun Gjanmin..........Ó Csaró gitáros

Shin Han-gyeol (신한결/ Sin Hángjal)………....Ri Csanhi hegedűs

Nam Tae-hoon (남태훈/ Nám Teun)…………...Kim Csánszu basszusgitáros

Jang Ji-geon (장지건/ Csáng Dzsigan)………..Váng Gilcso dobos

Kang Seung-wan (강승완/ Káng Szünván)……Csve Csancsal billentyűs

Go Hye-jin (고혜진/ Go Hjedzsin)……….……Ri Szurim énekesnő

Choi Seon-ja (최선자/ Csve Szandzsá)………..Jáng Szandzsá énekesnő

Seo Dong-won (서동원/ Sza Dongvan)……….Be Gugszan harmonikás

Aki látni szeretné: Itt

A felirat: Innen

A feliratot csak otthoni, egyéni felhasználásra tettem közzé.
Nem járulok hozzá, hogy bárki is videóra égesse, bármi módon pénzszerzésre használja. Különösen tilos online megosztó oldalakra feltölteni.

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése