Megszólítások

A koreai nyelv egyes megszólításait egy külföldi sokszor félreérti, téblábol az ismeretlenben, ezért sokszor furcsaságok jelennek meg a magyarra fordított feliratokban is. Régebben elég sok, manapság valamivel kevesebb.

A koreai nyelvet tanulva, az eredeti hanggal hallgatott-nézett filmek és sorozatok sok segítséget nyújtottak számomra. Azonban rendre törhettem a fejem,
hogy egy-egy felirat szerint miért szólít meg olyan módon embereket valaki,
ami sehogy sem illik a látottakba.
Egy alkalommal egy fiatalabb szereplő egy színésznőt titulált „Tanárnő!”-nek a felirat szerint. Miért? Nem értettem. Igaz, amit mondott, az „Szaszenyim” (선생님) volt, így törtem a fejemet, a kifejezést még én is csak tanárnő/tanár úr összefüggésben ismertem. Ennek kapcsán kezdtem utánanézni a még nem ismert megszólítási formáknak. Ma már elég jól eligazodom köztük, gondoltam, megosztok pár dolgot azokkal, akiket érdekel.

Előjáróban két dolog.
Az egyik: Koreában történelmileg és még ma is nagy jelentősége van az idősebbek és fiatalabbak közti tiszteleti különbségek nyelvi formáinak.
A másik: a koreai ember mindmáig egy közös család tagjaiként gondol honfitársaira, ez pedig megjelenik a nyelv használatában is. Nagyszerűen fogalmazza meg ezt a Málmoi c. film egyik főszereplője, amikor így beszél
„Azt mondjuk, hazánk, lányunk, családunk, igaz? Nyugaton viszont e helyett hazám, lányom, családom van. Azt mutatja ez, hogy mi mind együtt vagyunk fontosak, megvan bennünk a közösségi szellem maradéktalanul.” Bár napjainkban az utóbbi tartalmi töltete nincs már meg egészen, a nyelv hűen őrzi ennek formáit. Most azonban nem részletezem a bátyám-nővérem és hasonlók témáját {pl. az idős néni „nagymama” (할머니) megszólítását}.

Az egyéb megszólítással kapcsolatos, sajátos helyzetre kívánok csak kitérni.
Mivel eltér a magyar nyelvi használattól, érdekes számunkra, hogy a megszólítások általában nem különböztetik meg a nemeket. Ezen belül két fontos ilyen tiszteleti toldalékot, illetve szócskát kell megemlíteni.
Az egyik a „Nim” (님), a másik a „Ssi” (씨). Előbbi nagyobb tiszteletet fejez ki az utóbbinál. A „Nim” kapcsolódhat névhez vagy foglalkozáshoz, pl. a pedagógusnál, mint a 선생님. A „Ssi” csak névvel együtt használatos, és jelentése: úr, kisasszony, asszony. (Megjegyzendő, hogy egy elvált asszony esetében is az asszony a helyes magyar értelmezés, nem pedig a kisasszony.)

Na, de mi a helyzet a felemlített „Szaszenyim”-mel? Miért tanárnőnek szólították, aki nem is az volt?
Azért, mert nem tudta a fordító, hogy ez a kifejezés általánosabb. Tisztelettel megszólítható vele egy ismeretlen, vagy akinek még nem tudjuk a titulusát, nevét. Az idősebb generációt szokták így megszólítani, a magyar megfelelője „Uram! / Asszonyom!”.

Hallhatjuk gyakran, amikor hasonlóképp szólítják meg „Doktor úr! /Doktornő!”-nek az orvost. Itt azonban, ha jól halljuk, ott van az orvos megjelölés is az elején („Iszá-szaszenyim” /의사 선생님). Ezt az első részt többnyire elnyelik, nem ejtik ki tisztán, esetenként valóban csak „szaszenyim”- et mondanak.

Néha hallhatjuk a „Doktor úr!”, ritkábban „Doktor asszony!”megszólítást úgy is, „Pákszányim” (박사님), ebben az esetben doktorátust szerzett, azaz PhD fokozatú személyről van szó.

Foglalkozáshoz kapcsoltan lehet valaki Ügyvéd úr! /„Bjanhoszányim” (변호사님) és lehet valaki Ügyész úr! /„Kamszányim” (검사님).
Nem folytatom, hisz nagyon hosszú lehetne a sor.