Különleges tenor hangok és a "bel canto" 1. rész

 „A lírai hőstenor” c. film végéből tudjuk, hogy valóban megtörtént egy nagyszerű énekessel a tragédia, elvesztette rendkívüli hangját.
A valóságban is Be Dzse Cshal a neve a tenoristának.
Az 1969-ben, Teguban született énekest nem véletlenül nevezik a filmben második Mario del Monacónak. Az elődnek is különleges tenor hangja volt,
ezt a hangszínt nevezi a zeneirodalom lírai hőstenornak, ilyen hanggal éneklik
a legszebben a „bel canto” operaszerepeket a tenorok.

Be Dzse Cshalnak maradtak hangfelvételei teljes képességének idejéből,
de természetszerűen, ezek nem könnyen fellelhetőek, ezért öröm,
hogy a filmben néhányat hallhatunk, még ha esetenként csak részleteket is.

A film ugyan 2014-es, de az egyik koreai Tv-adó 2018 utolsó napjaiban levetítette. A film ismételt megjelenése kapcsán készítettek vele egy 2 részes interjút is, az „Életmesterek” (인생고수) műsorsorozatban.
Az életmester olyan ember, aki kudarc esetén sem bukik végleg el, elfogadja a kihívást, erőt merít belőle és új lehetőséget teremtve lép tovább.

Az interjú videóján a felirat: A világ elismeri a legjobb tenoristákat.

Be Dzse Cshal sok mindenről beszél a műsorban. Talán a legérdekesebbek a következők voltak.

Gyerekként nem gondolt énekesi pályára, de szeretett dalolni és akkor volt
a legboldogabb, ha énekelt, ezt mondja.
Az első zenei versenyén hazájában vett részt. A Hánjáng Egyetem ének-zene fakultásának negyedik éves hallgatója volt ekkor. El is nyerte a Tongá Ilbo által hirdetett megmérettetésen a fődíjat, első lett.

A katonaságnál a légierő egyik bázisára helyezték át egy könnyebb betegség miatt, itt a repülőgépmotorok tesztelése volt a feladata.

A felirat: Csatázott-e a hangja a repülőgéppel?

És ahogy a helyzetet a műsor grafikusa képzeli:

A katonaság után visszatért az egyetemre.

Életének következő állomása a milánói Verdi Konzervatórium.
Nem voltak könnyű évek, mivel az ázsiai válság miatt a szülők egy idő után
nem tudták anyagilag támogatni. A nyári szünetet végig idegenvezetéssel töltötte, így próbálva megkeresni a megélhetéshez szükséges pénzt.
A turizmussal foglalkozó cégek azonban csődbe mentek, és egy vasat sem kapott a munkájáért.
Ezután minden lehető versenyen elindult, be is gyűjtötte a díjakat.
Ezek közül a „Placido Domingo” díjra a legbüszkébb, mivel Domingo ekkor személyesen is gratulált neki és kiemelte a tehetségét.
A versenyeknek azonban fontos szerepe volt azért is, mert mint mondja,
képes volt fenntartani magát a díjakból úgy 2 éven át.

A rajzoló ezt így látja:

△△ VERSENY Be Dzse Cshal megnehezedő élete külföldi tanulása idején

A fiatalember, aki ekkor már csakis az énekesi pályára készül, egyszerű családból származik. A képen bekarikázva apja, anyja, ő maga.

Koreai feleségét, aki ugyancsak Milánóban tanul, ott ismeri meg.

A felirat: Találkozás a sors által neki szánt feleséggel

Operaszínpadon a Tosca főszerepével debütál 1998-ban, Magyarországon. Ugyancsak ezzel a Puccini operával mutatkozik be hazájában 2000-ben.

A filmben is nagy hangsúlyt kapott „A trubadúr”-t 2003-ban mutatták be Japánban. Mint mondja, fordulópont volt az életében egy világhírű szopránnal állni a színpadon, ezt követően sorban kapta a főszerepeket.

Az operabeli anyja Fiorenza Cossotto volt

(Fiorenza Cossotto már nem fiatal ekkor, 1935-ben született, jelenleg is él.)

A történetéről szóló film kapcsán elmondja, hogy Ju Dzsi The (유지태),
a főszerepet játszó színész, azért is tudott nagyszerűen alakítani egy énekest, mert tanult 1 évig énekelni. Igaz, említi meg, az ő énekhangja közelebb van
a basszushoz, mint a tenorhoz.

Elhangzik még, hogy február 13-án jutott túl egy újabb hangszalag-műtéten,
most gyógyul.

Továbblépve a közel 2 órás műsorban elhangzottaktól, érdekelt, hogy vajon
ki énekelte fel a filmben elhangzott tenor szólamokat. Kiderült, hogy három helyen nem Be Dzse Cshal hangja szerepel, nyilván nem volt megfelelő minőségű hangfelvétel. A filmszereplőnek Csang Száng Hjag (정상혁) kölcsönözte a hangját, aki ma már a Puszáni Operaház tenoristája.
Találtam egy videót, ahol a diák Csang Száng Hjag tanárát, Be Dzse Cshalt
kérte fel mesterének Verdi Macbethjének Macduff áriájához.
(Gyermekeim mind megölték, szerencsétlen anyjukkal együtt. Tigris karmaiban hagytam őket…)
Az ária fellelhető Domingóval a Youtube-on. (Domingo - Macduff)

Egy kis részlet a diák-tanár videóból:

 

Dióhéjban, ami nem hangzott el Be Dzse Cshal életrajzából:

·        A Hánjáng Egyetem ének-zene tagozatán végzett 1994-ben.

·        1998 -ban diplomázott a milánói Verdi Konzervatóriumban

·        A németországi Saarbrücken Állami Színházának (Saarländische Staatstheater) szólistája 1998-tól.

·        Főszerepeket játszik Európa, az Egyesül Államok és Japán színpadain.
Azt mondják róla, 100 évben egyszer születik ilyen hang Ázsiában.

·        2005-ben pajzsmirigyrákkal műtik, emiatt elveszti a hangját.

·        2008-ben tér vissza a színpadra, de a hangja gyengesége miatt
operaelőadásban már nem szerepelhet.

·        2018-ban:
a Hánjáng Egyetem ének-zene tanszékének adjunktusa,
a Mjangdzsi Egyetem vendég professzora,
a japán Voice Faktory énekese,
A "Szent Mennyei Fény"református templom (높은뜻광성교회) diakónusa

Tovább olvasom. 2. rész

 

Különleges tenor hangok és a „bel canto” 2. rész

Elsőként itt egy klip Be Dzse Cshal régi és mostani hangjának képességével. Egyáltalán nem lebecsülendő a jelenlegi sem,
aki meghallgatja, meggyőződhet róla.
Hallhatunk egy keveset a Nessun Dorma végéből zenekarral,
majd a teljes áriát zongorakísérettel. Végül az énekes mostanában
sokszor énekelt dala, az Amazing Grace hangzik el.

 

A felirat elkészülte közben sokszor hallhattam felhangzani a szép tenor hangot.
Eközben eszembe jutott, hogy volt egy nagyon hasonló hangszínű magyar operaénekes, bár két nemzedékkel korábban született, mégsem felejtette el talán magyar közönsége.
Simándy József volt, aki eszembe jutott, aztán pedig az is felötlött, hogy sok közös vonás volt életükben.
Szerencsére Simándy egy hosszú pályát bejárva örvendeztette meg hangjával hallgatóit.

1916-ban született Schulder József néven egy egyszerű sváb család gyerekének. A kiindulás tehát hasonló.

A mi későbbi tenoristánk se készült énekesnek, de szívesen énekelt, szép hangját édesanyjától örökölte, meséli életírásában.
Kitanulta az autószerelői szakmát, és az akkori Szürke Taxi Vállalatnál dolgozva sokszor hallhatták éneklését, hisz szeretett dalolni. A munkatársai biztatására kezdett az énektanulásba magánúton. Majd folytatta a Zeneakadémián. Annak elvégzése után Vaszi Viktor karmesterrel megismerkedve indult pályája,
1947-től a Magyar Állami Operaház vendég-, majd magánénekese lett.

Ismételten találkozik a helyeztük egy ponton, Simándy is évekig énekelt Németországban, igaz az itthoni operaházi tagságát és szerepléseit sem adta fel.

Vele is megesett, hogy kétségbeesetten megrettent attól, hogy nem fog tudni énekelni. Egy 5 éves kori véletlen baleset következtében – amire ő már nem is emlékezett – eltörött az orra. Évtizedekig úgy énekelt, hogy zárva volt a jobb orrnyílása. Ennek következtében megerőltette a hangszalagjait és hirtelen azt érzékelte, hogy zörgés támad a hangjában.
Szerencsére elhárult az akadály, az apjaként tisztelt Erdélyi professzor által végzett sikeres műtét után minden a helyére került.
A mi szerencsénk pedig, hogy egy hosszú karrier során gyönyörködhettünk csodálatos hangjában.

1997-ben halt meg, egy évvel Be Dzse Cshal magyarországi debütálása előtt.

Sok felvétele maradt ránk, ezért, aki kedvet kap erre, napjainkban is élvezheti
a filmben bemutatott áriákat az ő előadásában is.

Fennmaradt egy régebbi felvétel videója is Verdi Rigolettójának egyik áriájával.
A mantuai herceg dala így kezdődik: Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád.