2021. szeptember 1., szerda

Különleges tenor hangok és a „bel canto” 2. rész

Elsőként itt egy klip Be Dzse Cshal régi és mostani hangjának képességével. Egyáltalán nem lebecsülendő a jelenlegi sem,
aki meghallgatja, meggyőződhet róla.
Hallhatunk egy keveset a Nessun Dorma végéből
zenekarral,
majd a teljes áriát zongorakísérettel. Végül az énekes mostanában
sokszor énekelt dala, az Amazing Grace hangzik el.

 


A felirat elkészülte közben sokszor hallhattam felhangzani a szép tenor hangot.
Eközben eszembe jutott, hogy volt egy nagyon hasonló hangszínű magyar operaénekes, bár két nemzedékkel korábban született, mégsem felejtette el talán magyar közönsége.
Simándy József volt, aki eszembe jutott, aztán pedig az is felötlött, hogy sok közös vonás volt életükben.
Szerencsére Simándy egy hosszú pályát bejárva örvendeztette meg hangjával hallgatóit.

1916-ban született Schulder József néven egy egyszerű sváb család gyerekének. A kiindulás tehát hasonló.

A mi későbbi tenoristánk se készült énekesnek, de szívesen énekelt, szép hangját édesanyjától örökölte, meséli életírásában.
Kitanulta az autószerelői szakmát, és az akkori Szürke Taxi Vállalatnál dolgozva sokszor hallhatták éneklését, hisz szeretett dalolni. A munkatársai biztatására kezdett az énektanulásba magánúton. Majd
folytatta a Zeneakadémián. Annak elvégzése után Vaszi Viktor karmesterrel megismerkedve indult pályája,
1947-től a Magyar Állami Operaház vendég-, majd magánénekese lett.

Ismételten találkozik a helyeztük egy ponton, Simándy is évekig énekelt Németországban, igaz az itthoni operaházi tagságát és szerepléseit sem adta fel.

Vele is megesett, hogy kétségbeesetten megrettent attól, hogy nem fog tudni énekelni. Egy 5 éves kori véletlen baleset következtében – amire ő már nem is emlékezett – eltörött az orra. Évtizedekig úgy énekelt, hogy zárva volt a jobb orrnyílása. Ennek következtében megerőltette a hangszalagjait és hirtelen azt érzékelte, hogy zörgés támad a hangjában.
Szerencsére elhárult az akadály, az apjaként tisztelt Erdélyi professzor által végzett sikeres műtét után minden a helyére került.
A mi szerencsénk pedig, hogy egy hosszú karrier során gyönyörködhettünk csodálatos hangjában.

1997-ben halt meg, egy évvel Be Dzse Cshal magyarországi debütálása előtt.

Sok felvétele maradt ránk, ezért, aki kedvet kap erre, napjainkban is élvezheti
a filmben bemutatott áriákat az ő előadásában is.


Fennmaradt egy régebbi felvétel videója is Verdi Rigolettójának egyik áriájával.
A mantuai herceg dala így kezdődik: Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése