A múlt században, Korea japán gyarmati időszakában
(1910-1945), 1938 után Japán úgy döntött, hogy a koreai népet teljesen japánná
formálja, ezért egészen
el akarta törölni a koreai nyelvet. Tiltotta használatát és megszüntette
oktatását.
A „málmoi”
(망모이) egy régies szó, jelentése szógyűjtemény,
vagyis szótár,
mai nyelven „szádzsan”
(사전) a neve.
A
koreai nyelv, illetve a hángül (koreai ábécé) védelmére hozták létre.
Ami Dél-Koreában „Málmoi”-ként ismert, az valójában a
szótár kéziratának
egy fellelt kötete.
A szótárt 1911-ben kezdte elkészíteni Csu Si Gjang (주시경) tanítványaival
„A csoszon nyelv nagy szótára” címen.
Csu Si Gjang halála után a munka abbamaradt.
Később I Gün No (이극로/ RR átírással: I Geuk Ro) nyelvész
folytatja.
I Gün No első diplomája után a berlini Humboldt
Egyetemen tanul és doktori fokozatot szerez. 1929-ben visszatér hazájába.
Megszervezi a Csoszon Nyelvi Összeállítási Bizottságot 108 taggal, amely Csoszon
Nyelvi Intézet formájában működik.
1931-ben ennek nevét megváltoztatják, az új név Csoszon Nyelvi Társaság.
1933-ban létrehozzák a hángül helyesírási szabványának tervezetét.
Megpróbálnak egy szótárt kiadni, de nem kapják meg a japán kormányzó
engedélyét.
1942-ben a japán rendőrség megkezdi a „hángül mozgalom” felszámolását,
októberben I Gün No is a letartóztatottak közé kerül.
Kiforgatva az íróasztalán talált levél tartalmát, azt „Csoszon függetlenségi
nyilatkozat”-ként aposztrofálja a nyomozás. Fontos vádlottja lesz az 1944
decemberétől 1945 januárjáig tartó tárgyalásnak.
A szótár teljes befejezése elmaradt, I Gün No kiszabott börtönbüntetése 6 év.
1945. augusztus 17-én hagyhatja el a börtönt, miután felszabadul az ország augusztus
15-én.
A kézirat egy részét 1945. szeptember 8-án véletlenül fedezték fel a mai Szöul pályaudvar egyik logisztikai raktárában, korunkban ez Dél-Korea nemzeti kincse.
I Gün No további sorsának alakulását Dél-Koreában
nem népszerűsítik,
de azért nem titok.
A nyelvész 1948-ban Észak-Koreába távozott, élete (1893-1978) további 30 évét
ott élte le. Jelentős karriert futott be nyelvészként, de politikai szerepet is
vállalt. Megjegyzendő, hogy ekkoriban sok nyelvtudós és történész távozott
Északra.
A nyelvtudósról, aki a „Málmoi” c. film nyelvészének
alakját ihlette,
előbbiek miatt, tevékenységének fő vonalait kivéve, keveset
tudunk.
Családi kapcsolatairól is csak egyetlen ismert fénykép árulkodik,
egy házassági
évfordulós fotó 1939-ből.
Ezen feleségével és négy gyermekével, 3 fiúval és 1
kislánnyal látható.
Idekívánkozik még a Csoszon Nyelvi Társaság folyóiratának, a „Hángül”-nek egy megmaradt, régi példányáról készült fénykép.
Pár szó még arról, miért Korea az, amit anyanyelvükön
az ottaniak soha nem hívtak így és ma sem használják ezt.
Amikor a nyugati világ kezdett tudni a Koreai-félszigetről, az ország neve Korja
(고려)
volt, innen az általunk használt országnév.
Ezt az államot követte a Csoszon-kor, de a csoszon kifejezést 1948-ig használták
Délen, azóta az ország egyszerű megnevezése Hángug (한국).
Észak-Korea pedig ma is őrzi szavaiban és nevében a „Csoszon” –t.
