2022. augusztus 6., szombat

Egy híres és kedvelt koreai legenda

A Csun Hjáng történet (춘향전) nagyon sok filmadaptációt generált, 2010-ben és 2011-ben pedig megjelent egy film és egy minisorozat a történetet megcsavarva, a társadalomkritikát sokkal jobban kihangsúlyozva.

Mit tudhatunk meg a koreaiaktól az eredeti történetről?
Nem túl bő lére eresztve, a következőket:

A Csun Hjáng történet pontos keletkezési ideje nem ismert.
Feltehetően Jongdzso és Dzsongdzso király korának kultúrájában, egy ismeretlen szerző romantikus regényeként jött létre.
Ezt megelőzően, egy námvoni kiszeng lánya, Csun Hjáng és egy fiatal nemes legendája beépült a pánszori énekesek előadásába öt történet egyikeként. A regény ebből keletkezett, ami sokféle kéziratban és kiadásban, a későbbiekben is
megjelent.

A „Csun Hjáng történeté”-ben az ifjú nemes első látásra beleszeret a szép fiatal lányba, amikor meglátja őt hintázni.

Az irodalomtudósok és írók többféleképpen is értelmezik a történetet, közülük néhányan konfliktusként a származási rendszer rétegei között.
Általában véve, a Csoszon-regények legnagyobb remekének tartják.
Az olvasók pedig nagyon kedvelik, szeretik.

A történetet magyar nyelven is kiadták, ezek egyike az 1958-as verses elbeszélés, „Csunjan szerelme” címmel, az Európa Könyvkiadó gondozásában. A kötet több koreai festő képét is felhasználja, ezek egyike (혜원) Hje Von (1758–1813) Dáno nap (단오 ) c. festményének részlete. [A „Dáno nap” a nyár kezdetének ünnepe, az egyik fontos koreai ünnep]


A szerelemről szóló dal az említett magyar kiadás fordításában:

"Szerelem, szerelem;
milyen a mi szerelmünk?
Tiszta, mint a hajnalban
frissen hullott harmat;
derűs, mint a hegycsúcson
megcsillanó napfény;
édes, mint a virágok
kelyhének a méze;
vidám, mint a szellővel
játszadozó lepkék;
oly mély, mint az örvénylő,
mérhetetlen tenger;
örök, mint a mosolygó,
el nem múló élet.
Szerelem, szerelem;
ilyen a mi szerelmünk."

A minisorozat fordítója: biri (kagylóhéj)

A 2010-es film címe Bángdzsá története. Ehhez készítettem korábban feliratot, akit érdekel, egy ideig elérhető lesz az eredeti topikból, ITT

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése